Az én zeném

Nemrég hallottam egy mondást, miszerint "senki nem veszít el senkit, mert senki sem birtokol senkit". Ez úgy megakadt bennem, és nem hagyott nyugodni. Mert egy végtelenül nyers megfogalmazásban egy végtelenül fontos igazság rejtőzik, amit ha jobban megélnénk, talán könnyebben és jobban tudnánk szeretni egymást. (Most nem egy Nelson Mandela beszéd első soraiba fogok bele, ígérem). Sokan félünk az "elveszítéstől". Pedig sokkal kevesebb dolgunk van annál, mint amennyiért aggódunk. Itt vannak például az emberi kapcsolatok. Itt vannak a barátságok, szerelmek. Barátok, akik mellett felnőttünk, akik mellett az életünk nagy kérdéseiben döntöttünk jól vagy rosszul. Akik ott voltak és ott vannak mellettünk, amikor minden jó, és akkor is amikor csak a sírás szakad fel belőlünk. És mi is ott vagyunk nekik. Ott vannak a szerelmek, akik sokszor csak fájdalmat és emlékeket adnak, de a szerelem leírhatatlan, fullasztó érzését is. Ezeket az embereket tényleg elveszíthetjük. De a lényegüket nem. Elveszíthetjük őket testben, elveszíthetjük az időt, amit már nem tölthetünk velük, elveszíthetünk szavakat, amiket nem mondtunk el nekik, álmokat, amelyek már csak nélkülük valósulhatnak meg. De az a lenyomat, amit egy emberi élet hagy bennünk, nem múlik el soha. Épülhetnek rá újak, jöhetnek új emberek, idők, szavak, álmok, de ezek nem ugyanazt a nyomot hagyják. Minden élet más-más lenyomat, és mindegyik elveszíthetetlen. Ha valakit mélyre engedtünk, mélyebb a helye is, a felszínes kapcsolatok hamar elkopnak. De a lényeg megmarad.
Mint a zene... A kedvenc zenék. Azon gondolkoztam, hogy a kedvenc számaim nem azért kedvencek, mert technikailag annyira tökéletesek, tiszták, hangszereltek. Egy dal attól lesz az enyém, mert olyan mint a legjobb barát: az első találkozásnál tudod, hogy mindig is a részed volt. Belőled szól. Egy olyan érzést porol le és tisztít meg benned, amiről nem is tudtál, de mégis a tiéd. Vagy egyszerűen egy olyan hang, ami egybecseng veled legeslegbelül. Ami Te vagy. "Barát az, aki ismeri az életed dalát, és amikor te éppen elfelejtenéd a dallamot, ő az eszedbe juttatja". A kedvenc zene, pedig az az érzés, amikor szavak nélkül beszélgetsz és értesz meg egy másik embert. Tudjátok, "csend nélkül nincsen zene".
Néha az ember a csend a zenében, néha a zene a csend az emberben.